Télen a Kéken

Az Országos Kék kör több szakaszát is teljesítettem már télen. Évszak szerinti télről, vagy időjárás szerinti télről beszélek?
Remek kérdés! Maradjunk abban, télies körülmények! Egy késő őszi, téli, vagy kora tavaszi több napos túra esetén lehet részünk szép tavaszi időben is, és rendes téli körülményeket is megtapasztalhatunk.

Figyelem!
Csak műkedvelő amatőr vagyok.
Télen a Kéken címmel van egy igazi beszámoló is! Egyben teljesítette az OKT-t!
Itt lehet olvasni!

(Most is csak azokat az utakat adom közre, melyekről megtaláltam a GPS nyomvonalat.)

És ismét télen a Kéken!
Igen! Nagyon élvezem! Már most alig várom, hogy ismét elindulhassak a következő szakaszon! Persze nem felhőtlen a boldogság, mert piszok kényelmes vagyok. Szeretem a meleg szobát és kaját, az esti forró tusolást, a puha ágyikót. Szeretem, ha elém teszik a vacsorát, stb.
Viszont nagyon jók ezek a kihívások, jó kilépni a komfort zónámból. Pár napig rideg tartáson vagyok, utána mennyivel jobban tudom értékelni a kényelmet!

Boldogkőváralja-Makkoshotyka
2018.12.27-28-29

Délelőtt 4 óra 41 perc van. Pontos a vonat, már indul is. Kissé kábán gondolok arra, 11 óra felé tudom csak az első lépéseket megtenni a Kéken Boldogkőváralján.
10 óra 45 perc. Elmacskásodott lábakkal kászálódok le a buszról.
Számat a fülemig rántom, végre indulhatok.
Arka felé haladok, várom az út szépségét és a telet.

 A nyúlfarok szerencsét hoz. Régebben sok autós a slusszkulcsát nyúlfarkas kulcstartón tartotta.
Nyúlfarok helyett ezt találtam Arka előtt. Méregettem, de kulcstartónak túl nagy.

 A tél kezd ízelítőt adni.
Tél?
Legyen csak idézőjelben, mert az igazi telek valljuk be, nem ilyenek.

Az Arka-Patak mellett sétálok Arka felé. Aszfalton trappolok, de a táj tetszik.

És itt van Arka eleje.

Enyhén havas táj karácsonyfával. Hangulatom magasabbra hág. Mit tartogat még a Zemplén?

Nem hoztam térképet magammal. Direkt!
Otthon sem tanulmányoztam át az útvonalat, szinte semmire sem készültem fel.
Illetve igen.
A 20 éve megkezdett pecsételős füzet van nálam, ebben csak egy hevenyészett térkép van.
Tájolót, GPS-t hoztam és egy kis listát azokról a helyekről, ahol már táboroztak túrázók.
Bónyi-kút
István-kúti vadászház
Mlaka-rét
Gerendás-réti esőbeálló
Eszkála erdészház
Zsidó-rét
stb.
Egy nagyon jó tervező azoknak, akik nem szerveznek szállást az útjukra.
Én sem szerveztem. Hoztam ponyvát, derékaljat, hálózsákot, kaját, vizet.
A jelzésekre bízom magam. Ha valamit benézek, akkor kerülök, de a GPS nagy segítséget nyújt.
Arka után még mindig a kis patak kísér. Nem látni, de hallani.
Mikor ismét láthatóvá válik, alig tudok betelni a látnivalóval.

 Egyik oldalról sziklafolyam, másik oldalról a köveken bugdácsoló patak.

 Minden nyugodt. Csend van, szellőt se érezni.

 Megbújva a szürkeségben egy régi vadászház rom.
Ilyeneket látva mindig elgondolkodom, hogy miért lett az enyészeté.
Jó lenne régi pompájában látni.

Mire befejezem a körbejárását és fényképezését, elkezd esni.
Erre is felkészültem, a kabátom nehezen ázik be, a hátizsákomra felteszem az esővédőt.

 Mogyoróska határában vagyok, a Bónyi-Kútnál.
Ez lenne az egyik éjszakai helyem. Még van időm sötétedésig, tanakodom a tovább menésen.
Még mindig esik, besétálok Mogyoróskára.
Találkozom helyiekkel, olcsó szállás után érdeklődöm.
10 perc alatt találok egyet 1000.- Forintért. Igaz, hogy jó ideje nem volt befűtve, de ennyiért nem áztatom el a ponyvámat.
A gazda befűt a kazánba, hétvégére vendégeket várnak.

Jól bevacsorázom, iszom egy meleg teát és alvás.
14 kilométert sétáltam le.

A rossz szigetelésnek köszönhetően még másnap reggel sem érzek semmit a fűtésből. Sapkában aludtam és most is abban vagyok.
Nem fáztam, a hálózsákom melegen tartott.
Reggeli után gyorsan indulok is.
A település utcái csendesek.
A Regéci Vár lassan közeledik. Az út egyre havasabb, jegesebb.
Sajnos köd van. A várból sokat nem látni.

A vártól lecsúszkálok Regécre.
A település útja már vizesek, itt sikerül kicsit nagyobb tempóra kapcsolni.

Regécet magam mögött hagyom, még mindig köd van. Az a szemét fajta, amelyik lassan bekúszik a kabát alá, ha megállsz picit pihenni.
Folyamatosan emelkedőnek megyek, 500 méteres szintet érem el. Itt már szerencsére nincs latyak, sár, fagyott a föld, hófoltok vannak.

 A Kemencekőnél szusszanok.
Itt ismét kezdődik a havas rész.
Örülök neki, jobb, mint a sarat dagasztani.

Nézelődöm, gondolataimba merülök, megint nézelődöm. Sokat nem látni a köd miatt még mindig.
Most egy olyan helyen járok, amit pár hónapja már láttam őszi pompájában.

Télen és ősszel

 Elérem az István-Kúti kulcsosházat.
Pecsételés és pár falat teával.

István-Kúti erdészház.
Megfordul a fejemben, hogy itt töltöm az éjszakát. Nagyon szép ez a rész, volt szerencsém ezt is látni ősszel.

Már unom ezt a ködöt, de tudom, ez is együtt jár egy túrával. Borúra derű, derűre ború.

Hol csúszkálva, hol határozott léptekkel tudok menni a havas, vagy épp jeges úton.
A Mlaka-réten van egy klassz esőbeálló, ott is éjszakázhatok. Vagy?
Vagy még megyek tovább az Eszkála erdészházig.
Felmérve a távot, erőnlétemet, cél az Eszkála erdészház.
Naplemente után érek az erdészházhoz. A köd még sűrűbb, szó szerint felhőben megyek.
Érdekes! Mindenről csepeg a víz, de a hó ropog a talpam alatt. Talajszinten fagy van.
Az esőbeállóban verem fel a tanyámat.
Már a ponyva alatt vacsorázom, ott főzöm meg a teámat.
Közel olyan meleget sikerül befognom a ponyva alá, mint a tegnapi szállásomon. Egy nagy különbség van, itt minden nedves.

A ponyva belső részén elég  gyorsan  kicsapódik a pára. Vigyáznom kell, hogy a hátammal, fejemmel ne töröljem le.





Mai táv 24 kilométer

Volt már jobb éjszakám!
Nem fáztam, de valami miatt nehezen aludtam el. A derékaljam többször leengedett. Végül feltámadt a szél, megrángatta a ponyvát.
Ez utóbbinak köszönhetően csodás reggelre ébredek.
Felhőnek, ködnek nyoma sincs.

Élvezem ezt a szép időt. A táj is mást mutat ilyenkor.

Már a haza úton kell gondolkodnom.
Meglátom mikorra érek Makkoshotykára!
Makkoshotykán már tudom, eddig tartott ez a túra.
Mára 11 kilométer jutott, de még reményeim szerint lesz még újabb lehetőség egy jó túrára!

Nyomvonal!


A téli KÉK folytatása!
Aggtelek-Putnok
2017.01.21.

Sikerült a tél leghidegebb napjait kifogni!
Két barátommal ugrottam neki ennek a túrának. Attila barátom nem szeret gyalogolni, mikor csak lehet kerékpározik. Csak akkor tudom rábeszélni egy kis gyaloglásra mikor hó van.
Péter barátom nem ennyire finnyás, ő még néha futni is szokott, de nála is a bringázás az igazi hobbi. Rólam ne beszéljünk, csak műkedvelő vagyok.
Aggteleken foglaltam jó előre szállást, csak azért mert biztosra akartam menni.

2017.01.20. péntek 16 óra 00 perc.
Alig vártam ezt az időpontot. Lejárt a munkaidőm!
Barátaim már itt vannak, autóval jöttek értem, indulunk Aggtelekre.
Mire az M3-ra érünk már teljesen sötét van. Az ég kristálytiszta, szinte szikráznak a csillagok.
Jó lesz ez! Dörzsöljük a kezünket és fogalmunk sincs arról mi vár még ránk.
Múlik az idő, fogynak a kilométerek, Aggtelek felé egyre több a hó és egyre hidegebb van!
Jó lesz ez! Dörzsöljük a kezünket és fogalmunk sincs arról mi vár még ránk!
Aggtelektől úgy 20 kilométerrel rövid technikai szünet és térdig süllyedünk az út mellett a hóba.
Jó lesz ez! Dörzsöljük a kezünket és fogalmunk sincs arról mi vár még ránk!!!

Szállásunkat szerencsésen elfoglaljuk, vacsorázunk, beszélgetünk és iszunk pár sört. Régen voltunk így együtt hárman, jó a társaság, sok a közös élmény.

A szállás falai át vannak hűlve. Nincs hideg, de érezni ahogy szökik a meleg és helyet cserél a hideggel.
Én tudom, hogy honnan hova holnap, megyünk is aludni!


2017.01.21. szombat, valamikor a reggeli órákban
Sürgünk-forgunk a konyhában, tea és étel készítés az útra. A reggelinkről a szállásadónk gondoskodik.
Melegen öltözködünk, kint bizony hideg van. Már a magyarországi elmúlt 15 év teléhez képest. A svédek ilyenkor még csak kesztyűt húznak, az oroszok pedig már nem mennek úszni a Névára.
Péterrel kissé értetlenül nézzük Attilát. Egy vékony nadrág van rajta, egy póló és most vesz fel egy kiskabátot. Ételt, italt nem hoz. Azt mondja nem fázós. OK!
Keményre fagyott, nyikorgó hóban indulunk a Baradla-Barlanghoz. Itt van a pecsételőhely. Míg elintézem a bélyegzést egy fűtött információs irodában, barátaim kint várnak. Attila kabátja alá bekúszik a hideg, jó ideig ott is marad.
Csak akkor kezd kicsit felmelegedni, mikor az első 60 méter szintet nagy léptekkel letudjuk. Az aszfalton gyorsan haladunk, de letérve az erdei útra, sokszor a szűz havat kell taposnunk.
Ebben jobban kimelegszik az ember és lassabb is a haladás.
Zádorfalvára ragyogó napsütésben érkezünk. Nem fúj a szél, az aktív mozgásban kimelegedtünk. Már csak mínusz 3-4 fok van, a reggeli mínusz 18-hoz képest.

Péterrel a folyadékveszteséget teával pótoljuk, Attila engedélyez egy sört magának.






Zádorfalva és Gömörszőlős között megküzdünk az előbbre jutásért. 20-40 centiméteres hóban tapossuk az utat. Keréknyomokban, betemetett lukaknál lépünk 40 centiméteres hóba. Tényleg lassan lehet haladni.
Gömörszőlősnél kegyelmet kapunk, taposott útra térünk. Nagyon szép ez a település.

 Ezt a téli hangulatot otthon is el tudnám képzelni.

Tavasztól őszig biztosan többen látogatnak ide, de ezt akkor nem láthatják.




Már nem is tudom, mikor láttam utoljára háztetőn jégcsapot!







Kelemérre hamar átérünk. Gyors pecsételés és már folytatjuk is az utat. Innen jön az igazi megpróbáltatás.
(sokszor esem költői túlzásba)
Műúton hagyjuk magunk mögött Kelemért. A jelölt Kékre párszor rátérünk, de nagyon rosszul járható. Maradunk az aszfalton.
Erdőben járunk, a nap sem süt annyira, hűl a levegő. Az egész napos gyalogolás, a hideg megszívta az erőnket.
Attila nem is evett, nagyon kezd fázni. A térde is kezd fájni, tényleg fogat összeszorítva küzd előre.

Nagyon az sem vidítja fel, hogy :













Azért beérünk Putnokra. Szegény részen lépkedünk.

Régi épületek, meghajlott tetővel.
Rossz szigetelés, vetemedett ablakok.
Mikor elmegyünk egy-egy ablaknál, érezni a kiáramló meleget. Ugyan ennyi hideg pedig megy be.
Ezt nem lehet győzni fával. Mert fával fűtenek, most is húzzák ketten a kiskocsit tele ágfával.



Putnokon a tervem szerint elmennénk egy pizzázóba míg indul a busz. Attila nagyon fáradt, nagyon éhes, egyből a vasútállomásra akar menni, ott van a buszvég is. A pizzázó más irányba van.
Belépve a vasútállomás várótermébe kellemes meleg van. Így érezni!
Kint mínusz tíz fok van, itt bent úgy 20 fokkal melegebb van.
Attila elkezdi melegíteni a radiátort és tanakodunk hogyan tovább. Közel két órát kéne várni a buszra.
(Attilát kínálom kenyérrel, szalonnával, hagymával, de palacsintát akar. Az nincs!)

Aztán felhívjuk telefonon a szállásadónkat és eljön értünk.
Ez igen! Nagyon rendes! Ismét köszönet érte!

Térképen a mai utunk!

Télen a Kéken folytatása Upponytól

2015. november 15.

Első nap

Még januárban itt Upponyban fejeztem be a túrámat. Már 2015. november 14. van, elméletileg tél. Gyakorlatilag valahol a szép ősz és a tél határán mozog az időjárás. Éjszaka előmerészkednek a mínuszok, de napközben szélcsendes és napos helyeken közel + 10 fok is lehet. A havat hiába várom. Ha jönne is, a magasabb hegyeket kivéve latyakká válna pár óra alatt.

Három napot sikerült összeraknom, hogy folytassam a KÉK-et.

Szállást foglaltam napokkal ezelőtt, indulhat a buli!

(Végül csak Uppony és Putnok szakasz került bejárásra. Két napot Uppony környékére szántam, nem véletlenül.)

November 15. az első túrázós napom. Már alig várom a reggeli indulást. Mivel a környékről sok szépet olvastam, ezért a mai napot arra használom, hogy felkeressem ezeket a helyeket.

Az egyik KÉK jelzésen hagyom magam mögött a települést, balról a pincesor. Azért írom így, hogy az egyik Kéken, mert a régi KÉK, az új KÉK jelzései is érintik Upponyt. Ráadásul a közelben megy el a Kohász Kék is!!!

Következik egy tar vágott terület, néhány csenevész fácska maradt csak meg. Egy ilyenre van a KÉK is felfestve.

A Szilas-Tetőn érkezik jobbról a Piros kereszt, azon tovább. Nagyon nem fogom a jelzéseket írni, aki erre fog tekeregni, az vigyen magával térképet.

Mikor ismét erdőbe érek, vastag nedves avar nyeli el a lépteimet.

A hétköznapi hajtás még nagyon rajtam van, lassúnak érzem a haladásomat. Sürgetem magamat és az időt. Már ott kellene lennem! Sose érek már oda?! Nem szeretem ezt az érzést, de egyelőre nem vagyok ura. Tudom, hogy az első szép látnivaló után higgadtam leszek. Csak legyek már ott!

Az első, de nem az igazi ilyen nyugtató hatású látnivaló a Háromkő-Bérc közelében álló vadászház.

A következő a Háromkő-Bérc.

Kissé párás a levegő, de a kilátás nagyon tetszik. Alakul a lelkivilágom.

Némi bóklászás után visszamegyek a vadászházhoz és cél a Damasa-Szakadék

A jelzés mellette vezet, könnyű megtalálni, de én szerencsés helyzetben vagyok, találkozom egy lelkes nyugdíjas csoporttal, pár perc alatt sok infót mond a vezetőjük.

Érdekesek ezek a mély árkok. Egy élmény látni, barangolni bennük.

A Damasa-Szakadék után egy csodás fenyvesben érzem magamat nagyon kellemesen. A nyugdíjas csapat más irányba ment, így ismét nem zavar senki. Sem engemet, sem az erdő csendjét.

 Élvezem a zajtalan lépteket, a fenyők súgását. Sajnos hamar kiérek belőle. Kíváncsi lennék meddig élvezném ezt a hangulatot és mikor mondanám ki: Most már elég belőle!

A KÉK kereszten érkezem meg Bánhorvátiba.

Innen a műúton elsétálok a Lázbérci-víztározóhoz. Még januárban a másik oldalán gyalogoltam Upponyba, most ezt a felét járom be. A másik oldalon végig aszfalt vezet, itt kavicsos úton lehet haladni. 

Ez az oldal jobban tetszik. Kevesebben is használják.

A vízparton több helyen esőbeállók, padok, asztalok. A GPS szerint WC.ék is vannak kitéve. Vagányabb lennék, nem is kéne szállás. Szépen el lehetne tölteni egy-egy éjszakát ilyen helyeken.

Tanulság: még mindig nem vagyok elég bevállalós!

Sajnos már téli időszámítás van, korán sötétedik, ezért innen már jobban meg kell húznom a lépteimet.

Nagy léptekkel haladok, de meglátva a Kék háromszöget felmegyek a Dedevárhoz. Alig látni belőle valamit.

Upponyhoz már szinte sötétben érek. Mire a falu közepéhez érek, már teljesen besötétedik. Csendes a falu, pár kutya kezd csak ugatásba mikor megneszelik a közelségemet. A kéményekből füst száll, már ahol laknak. Sok üresen álló házat látni.  

Mátraháza - ...

2015. január 24. szombat
Az első napom!
Távolsági busszal hagyom mögött Budapestet, Mátraházáig utazom. Napok óta eső áztatja az országot, 500-600 méteres magasságban pedig már hó vonja fehér subába a tájat.
Pár hete az egész ország érezte a tél szorítását ónos eső formájában. 200-300 méter feletti magasságban nagy kárt okozott az erdőkben, nagyon sok út járhatatlanná vált. Túraútvonalak is.

Gyöngyösnél már csak szemerkél az eső, de a földeket nagy pocsolyák borítják, az elvezető árkokban vastagon áll a víz. A buszon több nyugdíjas, sétabottal, kis hátizsákkal szálltak fel még Pesten. Vidáman beszélgetnek, fittyet hánynak a kiránduláshoz igazán nem kedvező időre. A ránk váró Mátraházai telet emlegetik. Gyöngyös után párszor visszavált a buszsofőr, a motor is keményebben, jobban dohogva jár. Ahogy közeledünk országunk legmagasabb pontja felé, úgy hűl a levegő. Az út eleinte hókásás, végül havas. A táj is igazi téli képet kezd mutatni. A szitáló eső enyhe hószállingózássá változik.
Mátraházára 1-2 perc késéssel érkezünk meg. Itt igazi tél van nagy örömünkre.

Igazi utam csak most kezdődik majd el. Siroki szállásomat szeretném elérni 17 órára.
Mátraháza autóbusz állomás - Sirok vasúti megállóhely távolsága 21,7 kilométer az Országos Kéktúra jelölést követve.
Rám váró szintkülönbség: 970 méter.
Normál körülmények között 7óra alatt teljesíthető.
Mit jelent a normál körülmény? Az út jól járható. Nem sáros, nem havas, nem csúszik, nem vagyunk nagy súllyal megterhelve, fizikailag le tudunk gyalogolni ekkora távot, nem állunk meg.
Saját tapasztalatom, hogy kis zsákkal, fényképezéssel, pár megállással evés-ivás céljából, a tájékoztató jelleggel megadott szintidő alatt meg tudom tenni az utat. Ez most más lesz! Nincs pihenés, evés, nézelődés!
A buszmegállóban téliesítem magamat és a hátizsákot, gyorsan lerendezem a Kéktúra füzetemben a bélyegzést és nagy léptekkel indulás a csúcs felé. 2,4 kilométer alatt 330 méter a szintkülönbség.
Jelenleg alig járja autó a felvezető műutat, a hó részben eltakarítva, könnyítve a helyzetemen ezen indulok az emelkedőnek. A szintidőt nem sikerül tartani. A következő pecsét megszerzéséért egy picit le kell térni a Kék sáv jelről. A Kékes tetejéről sétálok vissza, ez némi veszteség időben. Még nem tudom, hogy mennyi időm fog elmenni Sirokig az ónos eső pusztításának köszönhetően.

A tetőn köd van, a téli sportokat nem űzi senki, hirtelen jött ez a kevés hó. Akik itt vannak, azok főleg sétálnak. A túrázok sok jelzés között válogathatnak, aztán eltűnnek a ködben.
Én is eltűnök az emberek szeme elől, a tv torony kerítése után jobbra még látom a Kék jelzést, de a következőt már nem. Mire azt elérem, már engem sem lát senki, magamban járom a következő jó húsz kilométert. Az ösvényt 5-6 centis hó borítja, ahhoz pont elég, ne lehessen látni az ágakat, kiforduló köveket. Szerencsémre valaki már taposta az utat a mai napon, ismerheti a szakaszt, jókora léptekkel haladt. Nem lenne a nyom, csak találomra, irányba tudnék menni, egyik jelzéstől a másikig nem látni.

Ereszkedésem 740 méterig gond nélküli. Itt viszont az ösvényre dőlt öles fák eltorlaszolják a járható utat. Keserves megtorpanás! Mászás-kúszás veszi kezdetét. Többször hason kúszva, hátamon a zsákkal épp, hogy elférve a törzs alatt lehet pár métert megtenni. Aztán át kell mászni a következő fatörzsön. Van, hol a kifordult gyökérkráterbe kell bemászni, másik oldalon ki. Mikor ez nem megoldás, marad a kerülés. Le, majd föl a meredek rézsűn. A Sas-Kőtől majd a Markazi Kapuig ilyen csatatér az erdő. Erőt kiszívó, izzadtságot csalogató ez a szakasz, nyeli a perceket, de nem ad métereket. A lemaradást csak futva lehetne behozni. Ezt nem vállalom, nem látom értelmét már az első nap teljesen kifárasztani magamat.
A Hármashatár erdészházig már jól tudok haladni, eltekintve a már kásásabb hótól. Igaz, hogy enyhén, de alulról is olvad, jobban csúszik, sárosabb a föld is.

Nagy élmény megtalálni ezeket a pecséteket a téli erdőben. Magányosan várják a túrázót. Megkopva, rozsdásan is örömet adnak a vándornak. Nyáron, vagy meleg tavaszi napokon teljesen más hangulatot ébresztenek!

Gyorsan leérni a hóhatárhoz!
Merre kerüljek?

Itt már Recsk felé sétálok.
Több órája nem találkoztam senkivel. Számomra jó ez a csönd, a magány. Csak az erdő hangjai vannak velem, azt hallgatom.
Persze egy-egy nap végén már várom, hogy ismét legyenek emberek körülöttem.

 A lépteket kisebbre kell venni, nem lehet kihasználni a lejtőt.
Volt már szó a szerencséről. Most ismét elmondhatom, az előző estét jó volt Pupuéknál tölteni. Segedelmével lett átválogatva a felszerelésem, csökkentve a málhám súlya, kitéve a derékalj. Most aztán nagy görcsöléssel tudtam volna mindent vinni magammal. A zsákon kívül rögzített polifoam mindenben elakadt volna. Levéve és mindig előredobva tudtam volna csak elcipelni ezen a szakaszon.
Napnyugta 16 óra 30 perc körül van. 17 órakor már sötét van. Ezt figyelembe kell venni. Azt is, hogy a hegyekben gyorsabban szürkül, hamarabb lesz sötét. Számolnom kell az idővel, a rám váró út hosszával és persze azzal, mennyi idő alatt tudom megtenni.
Az Oroszlánvár előtt érik meg bennem az elhatározás.
Recsk felé le kell térnem és vagy busszal, esetleg stoppal, ha más megoldás nincs, a 24-es utat követve bekutyagolni Sirokig. Az Oroszlánvár környékén már alig van hó, lejjebb már sáros az ösvény. Alkonyatban, sötétben, sáros úton már nem akarom vállalni
a további szakaszt Sirokig. Tudom, hogy meg tudnám csinálni, de ezt most nem érzem bizonyítási kényszernek. Recsk felé a Kék kereszt jelzés is nagyon szép helyeken vezet végig. Azért vannak benne nedves szakaszok.
Recsk központjába végül16 óra 36-kor érkezem meg.
Ismét szerencse? A buszmegállóban nézem a menetrendet, pont ekkor érkezik egy kisbusz. Lendítem stoppolásra a kezemet, pár másodperc múlva már fékez is. Sirokra 17 óra előtt pár perccel megérkezem, a szállásomat pedig 17 óra 10-kor már el is tudom foglalni.
Ez egy remek nap!
A bakancsom átázott, kamáslim, ruhám sáros, a hátizsákot összekentem a fák alatti bújócskázás közben, olyan szagom van, mint az ázott kutyának, de a nap minden perce tetszett.
Minden perce?
A Szár Hegy tetején elvesztettem a nyomokat, a jelzést nem látva egy csapást kezdtem követni, ami nem vezetett sehova. A GPS segítségével irányba állva találtam rá ismét a Kékre. Ekkor mérges voltam magamra! Mérgem hamar elillant, figyelmemet a táj kötötte le ismét.
Napi táv: 24,2 km
Szint: 654 méter
Mai nyomvonal!

Folytatás:
2015. január 25. vasárnap
Második nap!


6 óra 30-ra állítottam az ébresztést, legkésőbb 8 órakor már indulni szeretnék. Korábban ébredek, a szomszédban ,,ácsok dolgoznak” -ra. (Álmomban szegelik a tetőt.)
Ezek nem ácsok! Kövér esőcseppek püfölik az ablakpárkányt. Kinézve az ablakon, tejben fürdik a táj, sűrű köd van. Visszabújva meleg hálózsákomba végigropogtatom a forgóimat, feszegetem izmaimat izomlázat, húzódást keresve. Nincs itt semmi gond, nem fáj semmim.
Jó ez a meleg! Tegnap este is milyen jó volt meleg vízzel letusolni. Nem fázott a lábam a vizes bakancsban, de mégis nagyon jó volt a gőzölgő meleg vizet folyatni magamra.
Ez van! Kényelmes vagyok. Megszoktam a fűtött lakást, a rendszeres étkezést, a közeli boltokat, a gépesített közlekedést. Mennyivel másabbak vagyunk, mint nagy és dédszüleink! Mennyivel másabbak vagyunk, mint a 150 évvel ezelőtti ősünk! Nagyobb távlatokban már nem is zudunk belegondolni. Hirtelen el sem tudjuk képzelni! Én is mennyit változtam 25 év alatt. Anno szüleimnél a lakásban 18-22 fok volt télen, attól függően, hogy a kazán mennyire volt fával, szénnel megpakolva, hol tartott az égés folyamata. Mostani lakásunkban távfűtés van, télen szinte állandó 25-26 fokos a hőmérséklet. Eleinte rosszul tűrtem ezt a meleget, de már megszoktam.
Mostani szállásomon 18-20 fok lehet, kevésnek érzem, jó a meleg hálózsákkal takarózni. Picit megemelve érzem a beáramló hűvös levegőt. Igen! Kényelmes vagyok! Jó kényelmesnek lenni, de lássuk be, a kényelemnek ára van.




Figyelem a kinti ködöt, várom, hogy világosabb legyen, közben készülődöm, reggelizem, Jól belakom, ma nem viszek magammal szinte semmit. Se hátizsák, se étel, se ital nem fog terhelni.
A tegnapi kimaradt szakaszt akarom pótolni oda és vissza, a Nyírjes-Tóhoz gondoltam még eljutni, és ha belefér a napba, akkor a Siroki várat lenne jó körbejárni.

Induláskor még köd van, az eső nem esik, csak a köd csapódik le mindenen. A Kék jelzésen most a Kékes felé veszem az irányt.

A Nyírjes-Tóhoz vezető Kék kereszt jel hamar megvan. Az egész kitérő a Kék jelzéstől 1,5-2 kilométer a tavacska körbejárásával együtt.





Megéri ez a kitérő!

 A siroki bélyegzőhely műúton érhető el. A vasútállomáson van, ami kihasználatlanul állja az idő mardosását, hátsó részén egy idős bácsi él még. Az állomás ablakában hirdetmény értesít arról, 2007. március 4-től ideiglenesen szünetel a személyszállító vonatok közlekedése.
A régen virágzó vidéki élet már itt is teljesen a múlté, a fiatalok nagyvárosokba költöznek, az itt maradt idősek is egyre fogynak.
A széles, lapos völgyben szántó, legelő, és a hegyek karéjában Sirok. Szép helyen fekszik, én mint laikus azt gondolnám, idegenforgalommal lehetne lendíteni a környék anyagi biztonságán.
A siroki vasútállomás is milyen szép épület, közvetlenül az Országos Kéktúra mellett. Egy állandó szállást én el tudnék itt képzelni.
Kulcsosház jelleggel ragyogóan működhetne. No igen! Ki tudna róla? Ez itt a reklám helye lenne, de nincs mit hirdetni!

A vasútállomástól még rövid ideig aszfaltot kell taposni, a szint 160 méter. A műútról jobbra az erdőbe terel a Kék sáv jelzés, kezdődik az emelkedő, a sáros út. A lehullott csapadék igyekszik lefelé, minden mélyedést kitölt. A fűszálakon, ágakon gömbölyű vízcseppek tornáznak, lassan híznak, végül engedve a gravitációnak lecseppennek. Vagy a földre, vagy a vándor nyakába. Csak ritkán a fejére, vagy a vállára, az nem lenne izgalmas.


Elérek a Sólyom-Kúthoz. A forrás mellett csobog el egy kis patak, meseszerű hangulatot ébreszt bennem. Pár méterre egy esőbeálló. Évek óta figyelem túráim közben, hol, milyen éjszakázó helyet lehet találni. Csökkentve az igényeimen, egyre többet fedezek fel. Ez itt egy jó választásnak tűnik. Most esik, de szárazabb körülmények között még a tűzrakás is könnyen megoldott. Kényelmes vagyok igen! Belegondolva, micsoda bivakolásban lehetne részem! Nem töltöm kint az éjszakát, mert elkényelmesedtem.
Lassan birkózom a szintemelkedéssel.100 méterenként kb. 20 méter emelkedés.

 Úgy 400 méter körül kezdődik a hó. Először foltokban, aztán összefüggően borítja a tájat. A bakancsom, nadrágom már átázott. Azon a keskeny ösvényen talál magának utat a víz amit taposok, kikerülni nem lehet, oldalról sűrű aljnövényzet van behajló ágakkal. Az ágak sírnak, könnyüket belém törlik mikor a combom, lábszáram hozzájuk ér. A sok-sok könnycsepp lassú, de folyamatos utánpótlást biztosít, a tüskék átszúrják a nadrágot, így nincs mese, lassan ázom. A hideg vízzel tudok küzdeni, az emelkedő, a tempó dolgoztatja az izmokat, bőven termeli a meleget a testem. Még izzadok is.
A Kalapos-Tető, az Átrád-Tető, a Gazos-Kő következik utam során. 475 méter, 485 méter, és 480 méteres szinttel. Hó és pára a meghatározója az időjárásnak. Alig lehet nulla fok alatt. A tájból sajnos sokat nem látni, de ez a fennsík jelleg nagyon tetszik. Csak egy ösvény bukdácsol át a területen, ezen az egy ösvényen csak én hagyok most nyomot. Csend van, bennem béke. Nagyon élvezem most ezt a magányt, van amire akarva gondolok, és van sok gondolat amiknek a felbukkanására vágytam, és most eljönnek. Még halványan ugyan, de érzem, mint ébredéskor az álmot. Még várnak rám napok kint az erdőben, a hegyek között, a cikázó gondolatok pedig csak lelassulnak, a homályosak pedig csak kitisztulnak majd.
A Gazos-Kőnél már dél felé jár az idő, 10 kilométert tettem meg eddig. A látótávolság elenyésző, úgy döntök, indulok vissza Sirokra.
Ismét megteszem ezt a szép szakaszt végig a tetőn, elgyalogolok a meredek letörés mellett, majd a kis ösvény lefelé. Közben elkezd esni. Az ösvény végén egy mélyebb pocsolyánál tudok megszabadulni a bakancsomra tapadt sártól. A maradékot a szemerkélő eső áztatja le.
Sirokra beérve már az evés jár a fejemben. A vendéglőben lebeszélem az ebédet, a vacsorát. Míg készítik az ebédemet elsietek a várhoz. Most csomagok nélkül gyorsabb vagyok, kényelmesebb a járás.

A várat pár éve kezdték szépen rendbe tenni. Látogatók hadával nem kell megküzdenem, egyedül nézelődöm fent a falak tövében.

A második napi nyomvonal!










2015. január 26. hétfő
Harmadik nap
Előzetes terveimben Siroktól Szarvaskőig szerettem volna gyalogolni. Szarvaskőn nem sikerült szállást találni. A szállásadók tapasztalatom szerint januárban nehezen elérhetők, ahonnan válasz jött, azok csak márciusi, áprilisi időpontban tudtak volna fogadni. Ez nekem nem jó, mert most vagyok úton. A következő lehetőség Bélapátfalva, ide találtam csak elérhető szállásokat, de innen sem válaszolt mindenki. Azért csak sikerült találni egyet.

Addig viszont el kell jutni! Jó 30 kilométer Sirok és Bélapátfalva között a rám váró táv és közel 1000 méter szintemelkedés! A kiírás szerint ez 8 órás út.
Hát uccu neki!
A már jól belakott siroki szobámtól búcsúzom. A szállás árát még előző este rendeztem. A vacsorámból, (a rántottából) a maradékot elpakoltam, füstölt házi sonkával dúsabbá varázsoltam, így már van szendvicsem is amit majd bekaphatok valahol. Még egy liter víz a palackba, éjszaka a konvektor mellett aludt nehogy megfázzon, így tovább marad meleg a hátizsákban.
A várig már ismerem az utat, gyors léptekkel fogyasztom a kezdeti kilométert. A várhoz vezető út tetejéről még hátra-hátra nézek, búcsúzom a Mátrától. Most se látni messzire. A Barát és Apáca

 
szikla felé vezet a jelzésem. Még felsétálok a Törökasztalhoz is, itt bizony megcsúszom a fagyos talajon. Vigyázni kell! A szilárd burkolatnak már vége, de örömmel nyugtázom a sár fagyos, nem kenődik. Kapaszkodik benne a bakancs talpa, jókora lépésekkel tudom fogyasztani a métereket.

Ott, ahol sűrűbben állnak a fák, az út felett összeérnek az ágak, nincs már ekkora szerencsém. Ilyen helyeken nem tudott úgy elszökni a meleg az űrbe, sarazással kell küzdeni. Hamarosan ritkulni kezd a pára, az erőlködő nap sugarai sikerrel törnek utat maguknak. Arcomon érezni a meleget, a talaj is enged a fagyból.
Még csak Rozsnokpuszta előtt vagyok, de már sikerült lelassulnom. Az eleinte fagyott sár egyre képlékenyebb, aztán már olyan érzésem van, hogy taknyon járok. A jégnél talán jobb! Szerencsém van ezzel is! Akár ónos eső is jöhetett volna! Rozsnokpusztára kisebb-nagyobb megcsúszásokkal sikerül leereszkedni, még nem estem el.
Pupu szavai jutnak eszembe. Vigyél túrabotot. Adott volna, de nem akartam cipelni. Legalább javul az egyensúly érzékem!
Egy biztos, hamarosan beszerzek egy garnitúrát!

A rozsnokpusztai pecsételés után felgyorsulnak az események. A következő pár kilométer szilárd burkolaton vezet, megyek, mint a gép. Csak a Laskó patak után lassulok le megint, ismét maszatban vájkál a lábam.
Hogy még élvezetesebb legyen, fakitermelés folyik, fél méter széles kerekű, pár tonnás járművek szinte habossá verték fel az út teljes szélességében a sarat. Bölcs Salamon mondá vala, -minden véget ér egyszer.- A jó is, és a rossz is. Jobbá válik az út, makadámon járok. Folyamatos emelkedéssel 320-340-380 méteres szintre jutok. Ezek az adatok csak magam miatt fontosak, nem a hegymászók miatt. Jó pár év után örülök annak, hogy ismét zsák van a hátamon és több mint 3 napra sikerül így kijutni a szabadba.

Felérek a tetőre, számomra borzalmas látvány fogad. Tarvágás. Csak itt-ott egy-egy maradványfa. Erózió nyomai ráncolják a táj arcát.
A makadámról balra letér a Kék jelzés, ismét a sár az úr. Legjobb a vízben menni, onnan már el van mosva a sár, köveken lehet lépkedni. Ez sincs mindenhol, ekkor marad a dagasztás. A bakancsom gyors hízásnak indul, ezt az agyagos trutymát még levakarni sem egyszerű. Már Szarvaskő fölött járok pár kilométerrel mikor kegyelmet kapok, védettebb, hűvösebb, kevésbé taposott út kerül alám. Aztán jön a műút és beérek Szarvaskőre. Négy és fél óra alatt értem ide, 19 kilométer a GPS szerint. Ez nem is tűnik rossznak. A töltöttségi szintem 40-50%-ra tehető (erőnlét és éhség), a Kéktúra bélyegzés után segítek is a problémán.
Drasztikusan megugrik az energiaszintem.
Most kezdődik a,
Most kezdődik a,
Most kezdődik a Bükk!
Szarvaskő szép kis település, máskor is elkölteném itt a parkjában valamelyik étkezésemet.
Az Eger-Patak locsogva bújik át a híd alatt, a település fölé ugró szikla büszkén mutogatja magát.
Átkelek a hídon és megkezdem a meredek emelkedő leküzdését. Lassan kerülök egyre feljebb, lassan távolodik Szarvaskő. Lassan halkul a műúton haladó autók hangja.
Lassan felérek és visszanézek.
A látványt nem tudom leírni, ott kell lenni.

Érzések, érzelmek kavalkádja rohan át az ember testén. Visszajönnék még tavasszal, nyáron és ősszel is. Leülnék egy sziklára és csak néznék ki a fejemből. Megérte az izzadás, a cipekedés. Megérte keményen dolgozni, pénzt keresni, spórolni, hogy legyen hátizsákom, bakancsom, felszerelésem az ilyen túrákra. Megérte kivenni most a szabadságot, hogy itt lehessek.
Mit szeretnék még?
Ilyen és ehhez hasonló túrákat. Gyalog, kerékpárral. Mindegy, csak mehessek, lássak!
Hova mennék még el? Istenem! Könnyebb lenne azt megmondani, hogy hova nem!
Sajnos nincs időm leülni, menni kell, hamar sötétedik!

Pihenést csak a Gilitka völgyi kápolnánál engedélyezek magamnak. Fényképezés, pár korty a hideg vízből. Ez a hely is tetszik! Úgy érzem, ennek a helynek régen kultikus szerepe lehetett, nyugodtságot áraszt magából. Tisztább lélekkel és az ipar mérgezőanyagaitól mentes testtel biztosan jobban érezném
Földanyánk pozitív energiáit! 

Egy biztos, búcsú járó hely volt, ma is tisztelet övezi.

A kápolna környéke nagyon rendezett, padok, esőbeálló. Sok nép elfér ezen a réten. Vadkempingezéshez, vagy bivakoláshoz is jó választás.

Még egy kis emelkedő, aztán jöhet a megérdemelt lejtő.

Most kezdek csak megnyugodni belsőleg. Kevesebbet gondolok a munkámra, alig gondolok arra, hogy mi lesz akkor, ha...!

Még kell pár nap ahhoz, hogy válaszoljak arra a kérdésre, miért foglalkozom annyit azzal, hogy mi lesz akkor, ha...

Foglakoztat az, hogy mikorra érek Bélapátfalvára. De mért is foglalkoztat ennyire? Azért, mert 17 órát mondtam a szállásadónak? Mert ezt tűztem ki célul magam elé? Azt hiszem igen.

Azért tűzünk ki célokat, hogy folyamatosan az lebegjen a szemünk előtt? Kezdem azt gondolni, a célok elérése miatt vált ilyenné a mai világ. Célokat tűznek ki elénk, folyamatosan a szemünk előtt lobogtatják. Ha eléred örülsz neki, de ez az öröm nem tart sokáig, mert máris ott van az újabb cél amit el kell érni. És az egészben az a boszorkányos, nem te magad tűzöd ki ezeket a célokat, de úgy tűnik, hogy te tűzted ki magad elé. Folyamatosan az orrod előtt, a szemed előtt röpködnek a célok. Már annyiszor hallod, látod, végül azt hiszed ez a te célod. A sok-sok lobogtatott cél között mindig van olyan, amit magadénak érzel. Mikor elindulsz egy ilyen orrod elé biggyesztett cél felé mindig lesz olyan, aki tudni fog róla, hogy mi után loholsz. Mit is fog kérdezni? Na, megvetted már? Megvan már? Milyen? Megérte? Míg meg nem szerzed, addig kell ezeket hallgatnod. Ha már elérted ezt a célod ki fog vele törődni? Senki! Mennyi, de mennyi ilyen cél van.

Azt hiszem én is ezek miatt a társadalmi megszokások miatt foglalkozom annyira azzal: mikorra érek oda?

Igen, ez egy tanulság mára. Mik is a célok és milyennek is kellene lennie az igazi céloknak!

Az igazi célokat egy értelmesen gondolkodó embernek, saját magának kell kitűznie maga elé. Elérhető, de nagy célt! Nem kell nagy dobra verni. Biztosan lesznek olyanok, akik segítenek, de nagy eséllyel többen, akik inkább hátráltatnak. Passzív és aktív hátráltatók. Van aki megjegyzéseket tesz, és van, aki tényleges akadályokat gördít eléd. Ezt az igazi célt kell elérni, de meg kell tanulni azt is, hogy ez a cél ne úgy lebegjen az ember szeme előtt, hogy megmérgezi végül az életét. Ha szükséges, tudjuk háttérbe tenni egy időre.

Tanuljunk meg átlépni azokon a problémákon amik elénk kerülnek a megvalósítás során. Ne görcsöljünk rajta. Érdekesek ezek a problémák. Sokszor maguktól eltűnnek. Olyanok, mint az elektron. Tudjuk, hogy vannak, de nem tudjuk hol. Ha tudjuk hol vannak, akkor akadályt jelentenek, ha nem tudjuk hol vannak, simán átlépünk felette.

Milyen érdekesek az emberek! Mily sokan mutatnak kifelé gazdagságot, nagyvonalúságot, lazaságot. Hangzatos szavak, nagy tettek övezik őket és még amiket magukról mesélnek. Aztán megismerve egy-egy ilyen embert, elkezded kerülni, mert nincs mögötte semmi. Sajnos ilyen a mai civilizált világunk. Nem baj, ha rossz a ,,termék,, jó reklámmal, nagy dumával el kell adni! Mire jó ez? És sajnos sokszor a bevált, jó dolgok eltűnnek a süllyesztőbe.

 Közben elérem a következő pecsételőhelyet. A Telekessy erdészháznál vagyok. A bélapátfalvai kőbánya tőlem jobbra.

Lenyűgöző és lehangoló is. Nem tudom megmondani miért. Hol felnézek rá, hol a meggyötörtségét érzem. Olyan, mintha az egész hegynek itt lenne még az egész aurája, de meglátva már csak egy roncsot lát az ember.

Bélapátfalva már csak 1-2 kilométer. Továbbra is követve a Kéket időben érkezem. 16 óra párperckor érem el az apátsági templomot. Bőven van még időm nézelődni, fényképezni.

 Szarvaskőtől idáig nem találkoztam emberekkel.
Rajtam kívül páran sétálnak és fényképeznek itt.

 Örülök ennek a rendezett résznek. Kár, hogy nem lehet látni élőben ezeket a régi épületeket.

Nem lenne érdemes folyamatosan újraépíteni azokat a régi épületeket amikről pontos feljegyzések maradtak fent? Micsoda látnivaló lenne! Angliában, Franciaországban is mekkora üzlet a régi kastélyok, templomok, várak bemutatása.
Egy új turizmust lehetne ráépíteni! Pár stadion felépítését, fenntartását kellene ebbe átforgatni!

Látom a naplementét. Pirosan, elnyúlva izzik az égalja. Bélapátfalvára lassan ráborul az éj.

17 óra 5 perckor már a szállás előszobájában húzom le a bakancsomat. Szép volt ez a nap is. Jó egy héttel a túra után még mindig feldolgozás alatt vannak az élmények. Egyre inkább érzem, ezeket az élményeket újra át kell élni. Végig kell gondolni az út eseményeit, az akkori gondolatokat. Vannak akik meg tudják jegyezni az akkori gondolatukat. Én nem. Vagy csak keveset. Korunk ebben is nagy segítséget nyújt. Aki nem akarja menet közben, vagy este leírni mi jutott az eszébe, az fel tudja venni egy hangrögzítőre. Kényelmes, nagyon kényelmes megoldás. Már megint a kényelemnél tartunk! Ezt is meg kell fizetni. Ugye?

A szállásomra belépve érzem a radiátorból felszálló meleget. Kellemes. A sapkámat leveszem, aztán vissza is veszem. Még nem is értem miért. Melegebb van, mint kint, de nincs meleg. Találok egy hőmérőt, először 14 foknak nézem, aztán kiderül csak 9 fok van a lakásban. A radiátor meleg, reményeim szerint hamarosan lesz 15 fok is a szobában, konyhában. Tévedni emberi dolog. A legmelegebb szobába rendezkedek be, talán 11 fokig kúszik fel a hőmérséklet. Nem zavar. Nem érdekel. Jobb lenne ha melegebb lenne, de ennek is örülök. Jobb, sokkal jobb, mint kint aludni a -3, -5 fokban.

A szállásfoglalásánál érdeklődtem az étkezés felől. Hatalmas adag sült krumplit, 4 darab férfitenyérnyi rántott csirkemellet, és jó adag savanyúságot kapok. Kapok még hat szelet kenyeret is, amiből a másnapi szendvicseimet el tudom készíteni. Egyedül vagyok a szálláson, mostanában nem is volt vendég. Pedig mily szép része ez az országnak. Ezen az estén lemondok a tusolásról. A következő napi utamat nézem át aztán alvás. Este 8-kor már vízszintesben vagyok, téli hálózsákom jól szigetel, a szoba 10 fokos hőmérséklete nem befolyásolja az álmomat. Úgy hajtom álomra a fejemet, hogy elégedett vagyok magammal, ami nincs mindig így. Örülök a teljesítményemnek, örülök az egész napnak, örülök a kikapcsolódásnak, és annak, kezdek tudni magamba szállni. Azt kívánom, mindenkinek legyen ilyen a napja!

Táv: 31,7 kilométer

Szint: 986 méter

Mai útvonalam!

2015. január 27. kedd
Negyedik nap

Bélapátfalvától Bánkútig igyekszem a mai napon.

Mély álomból ébredek többször is éjszaka. Kissé lejt az ágy, mikor már a szélére csúszva a leesés határán vagyok mindig megébredek. ½ 7-kor már nem alszom vissza, az este még kellemes meleget árasztó radiátort megfogva gyorsan el is kapom a kezem. Teljesen kihűlt. Nem lett 15 fok a szobában mint reméltem, 9-10 fok van csak. Ennek is van előnye, utoljára talán a katonaságnál öltöztem ilyen gyorsan.

Gondolataimban mérlegelem a helyzetemet. Számba véve sok-sok lehetőséget, mindig csak oda lyukadok ki, jó sorsom van. Ebbe beleértem a mostani utamat, eddigi egész életemet.

Persze, velem is történtek rossz dolgok, még biztosan lesznek keserves perceim, óráim is. Most őszintén. A rossz dolgokat keressük, vagy a jókat? Én a jókat keresem és bízom benne, életem vonalát is abba az irányba sikerül vezetni.

A jó dolgok segítenek át mindenkit az élet nehézségein. Meg a remény, és a hit. A gondolatokat majdnem el is felejtettem! Nagy szükségünk van a jó gondolatokra, de tudom azt is, nehéz helyzetekben erősen kell koncentrálni a jóra, mert félelmeink könnyen elvisznek a rossz irányba és ekkor be is teljesülnek. Milyen könnyű ezt nyugodt körülmények között átgondolni, majd napokkal később leírni!

 Kilépve Bélapátfalva csendes reggeli utcájára, csípős hideg késztet tempós haladásra. Izmaimat be kell melegíteni, meg kell találni a napi lépésritmust ami következő szállásomig eredményesen tartható.

A vasútállomásnál ismét egy bélyegzőhely. Lassan, lassan gyűlnek a füzetemben. 2001.november elsején került be az első lenyomat.

 Elérem a Lak-völgyi tavat. Partján a Szomjas Csuka Vendéglő, zárva van. A tó után egymás után rétek. A rétek tökéletesen felkészítve a városból ide érkező emberek ,,turista,, igényeinek. Padok, tűzrakóhelyek, illemhelyek, befogott források. Majálishoz, családi kiránduláshoz, vadkempingezéshez ideális hely. Ezt is magam mögött hagyom, lelkileg készülök az emelkedőkre, mérlegelem magamban mekkora lehetett erre az ónos eső által okozott kár. Mennyire lesz járható az erdő? 500-600 méteres szintet elérve majd okosabb leszek, most 380 méteren vagyok.

Eleinte lassan emelkedik az út, jobbról szép, sűrű fenyves fogad.

 A szélső fák mögött kis vízér csordogál. Hangulatos. Belépek ebbe az erdőbe, átlépem a medret. Lábaim között folyik el a kis patak. Nagyon tetszik. Picit melegebb van, mint kint az erdészeti úton. 

Közben nézem a fák törzsét, a lombokat, olyan helyet keresek, ami szükség esetén éjszakára biztos helyet adhatna egy menedékhez. Jelenleg nincs rá szükségem, de egy kis agytornához jól jön. Túrám elején számításba vettem azt is, hogy a körülmények nagyon rosszá válhatnak. Ónos eső, baleset, vagy nem várt hirtelen kifáradás. Erre történt felkészülésemnek köszönhető a sok cucc. Még mindig nagyon foglalkoztat, tényleg kell ennyi holmi, vagy már ez is az elkényelmesedett életmódomnak köszönhető? Egy biztos, szeretek jókat aludni, szeretem a kényelmes fekvőhelyet. Szeretem a meleget. Szeretek jókat enni. (Minél éhesebb vagyok, annál idegesebbé válok.) Ez a két dolog kielégítése máris nagy tárhelyet igényel egy túránál. Vissza kell fogni ezeket az igényeket!

Hopp! Már megint! A tapasztalatlanság!

Míg morfondírozok ezeken a dolgokon, az utam bekeményít. Már dózerúton lépkedem, 480 méterre értem fel. Szép bükkös van körülöttem, balról egy kis völgy. Kezdek abba a magasságba érni, amit a pár héttel ezelőtti ónos eső érintett országszerte. Eleinte csak egy-két kidőlt fa, leszakadt vastag ág jelzi azt, hogy gondok lesznek. A völgy aljában alig láthatóan ösvény.

Arra térek rá, kikerülve az első akadályokat. A Kék jelzés tőlem jobbra, 10-15 méterrel feljebb.

 Arra nem lehet már menni. Balra, neki a meredek oldalnak csapások, az egyiket kiszemelve nekivágok a felfelének. A Kék jelzés ,,S,, kanyarjait levágva, szinte egyenesen araszolok fel a katonasírokig. 610 méteren lehetek. Míg 760-780 méteres szintre nem érek, vár rám pár kisebb kerülő, de az egyedüllét, az erdő csöndje, nyugalma mindenért bőségesen kárpótol.

A táj kezd havassá válni, a színes szürkeségből fehérség lesz.

 

Az Ördög-Hegyet szinte teljesen megkerüli az Országos Kék. Bélapátfalva fölött járok, rálátni a településre. Nincs is messze, pedig milyen messzinek tűnik már a reggeli indulásom. Az idő múlása egy-egy túra során teljesen más, mint a hétköznapi életben. Időnként, mint most is, messzinek tűnik a nap kezdete, de napnyugtára már az egész az illúzió benyomását kezdi mutatni. 
 Nem akarom, hogy illúzió legyen, erre az utamra is sokáig, életem végéig akarok emlékezni, ezért az eseményeket, gondolatokat rögzítem, majd megírom.

Ha elindulunk, mossuk ki a csipát a szemünkből és nyissuk is ki. Hopp, ott vannak! A problémák is és az élmények is! A probléma sokszor csak mi magunk vagyunk. Saját magunkon túllépve elűzhetjük őket, és az élmények is mi magunk vagyunk, mert magunknak teremtettük meg! Nem érdekes?

Én most elsöpröm a problémákat, óvatosan lépkedve a köves talajon a csodát látom, érzem át!

A Pes-Kő-Kapu előtt van egy szép kilátópont. Itt is van a csoda! 840 méteren vagyok, ami nem magasság még az Alpok csúcsaihoz képest sem, de kis országunk egyik legszebb területén vágok át. A völgyek fölött, szinte velem szemben úsznak el a felhők. Amerre nézek hullámzik a felszín. A Bükk magasabb csúcsai a felhők fölött kínálják fel magukat éhes szememnek. Szeretkezik a szemem, a lelkem.

 A barlangszállót ¾ 12-kor érem el. Picit csalódott vagyok magamban, azt gondoltam tartani tudom a kitűzött tempót. Talán ez is a tapasztalatlanságomnak köszönhető! Miért kell ennyire számon kérni magamon azt a teljesítményt, amit nem is szánok teljesítménynek? Élménynek szánok minden percet!

A barlangszállásról pár szó. A neten talált információk nagyon vegyesek. Van, aki el nem tudná képzelni itt az éjszakáját. Én eltudnám.

 Minden meg van teremtve ahhoz, hogy még a legcudarabb időben is itt töltsön az ember pár éjszakát. Főleg ilyenkor! Van bekészítve fa, ezt természetesen pótolnunk kell, hogy a következő vendégnek is legyen. Középen egy vaskályha, elég meleget ad a vacogtató mínuszokban is. Mikor beléptem az ajtón, közel 10 fokkal lehetett melegebb, mint kint. A barlang tetejéről csöpög a víz, (mint egy barlangban) ez elől védekezni érdemes. A többiről meséljenek a fényképek.

 Nem töltöm itt az éjszakát, szendvicsem elfogyasztása után, folyadékot pótolva jókedvűen indulok tovább a Tar-Kő irányába.

 Élményeim folyamatosak, mindet leírni nem tudom és nem is akarom.

Tar-Kőre picit meggyötörve érkezem már. 949 méteren van. A keskeny, havas, csúszós, oldalra lejtő úton történő haladás figyelmet igényel, a megcsúszások megállítása viszi az energiát. Túrabot ilyen terepen hasznos kellék! Pupunak ismét igaza volt, nem is csodálkozom rajta. Ilyen terepen megkönnyíti a haladást, gyorsabbá teszi egy pár túrabot. Következő utamra biztosan be fogok szerezni egy párat.

 A Zsidó-Rétre már hamar leérek. Régi emlékek törnek a felszínre. Vagy 10 éve kerékpároztunk erre a barátaimmal. Már akkor beszéltünk egy bükki gyalogtúráról. Mostanra ért be számomra. Taposom, ismerkedem az úttal, a tájjal, következő utamnál már ismerősként tudjam üdvözölni.

Nézve utólag a térképet, micsoda pazar túrák várnak még ránk itt. A Bükk 900-as csúcsainak bejárása is micsoda élményt adhatnak az arra fogékony embereknek!

Bánkútra ½ 4-re érek. A Fehér Sas Panzió nyitva, ennek nagyon örülök, és még van szabad szobájuk is. Ezzel 4. éjszakámra a szállás megoldódott.

A második emeleten kapok szobát, felfelé még jól veszem a lépcsőket, de jó fél óra múlva, némi pihenés után nehézkesen mozgok lefelé. Teljesen lemerevedtek az izmaim. Gondolkodóba ejt a másnapi folytatás.

Fáradtságom érthetővé is válik mikor mentem az adatokat és látom a ténylegesen megtett távot, szintet.

Kell, kell, kell a kondi!

Táv: 24,9km

Szint: 1.159méter

Útvonal térképen!

2015. január 28. szerda

Az ötödik nap

A panzióban töltött éjszakám fejedelmi. Meleg van, kényelmes az ágy, sőt, az ágyból este még tévézni is tudtam. Nagy kérdés, hogy miért tévéztem. A műsorból nem emlékszem már semmire. Ennek nincs így értelme! Azért töltünk életünk során több ezer, tízezer órát a tévé előtt, hogy a megnézett műsorokból alig maradjon maradandó élmény? Ezen gondolkodva azt szűröm le, hogy igen. Csak agyonütjük az időt. Mennyi hasznos dolgot végezhetnénk tévézés helyett! Kinek mi a hasznos, ezt saját magának kell eldöntenie, kitalálnia. Ez is egy nagy tanulság!

Indulásomat most is 8 órára terveztem, de még este megtudtam, csak 8 órától lehet menni reggelizni. Előzetes számításaimat ez befolyásolja, de érdekes módon semmilyen zavart nem gerjeszt bennem. Indulok kilenckor, és kész.

Rövid a megtett út eddig, kevés ez az idő arra, hogy magamat jobban megismerjem. A rövid idő ellenére a mai reggelemet már úgy élem meg, némi átrendeződés indult meg az értékrendemben. Ennek bizony még folytatódnia kell!

A kiírás szerint Bánkút-Mályinka távolsága 6,8kilométer, a szintidő közel 2 óra.

Mályinka-Uppony távolsága 10 kilométer, a szintidő 2 óra 40 perc.

Távra és szintre sem panaszkodhatok, mert a 17 kilométer alatt 130 méter csak a szintemelkedés Upponyig. Ez elméletben könnyen teljesíthető. Upponyig szeretnék eljutni. Addig azért 900 méterről 200 méterre kell leereszkedni. Bánkúton minden fagyos, fehér, hó takarja a tájat. Lejjebb már nem lesz így. Egyelőre nagy kérdés az út minősége.

Bánkúton dőzsölni lehet a jelzések között. Táblák jelzik a jobbnál jobb célpontokat. Bánkút igazi központ a Bükk bejárásához!

Sok lábnyom van előttem, jól megtaposták a havat, jobban csúszik mint a tegnapi utamon. A táj továbbra is nagyon tetszik. 120-as menettempót nem lehet tartani, a hó nem engedi. Folyamatosan lefelé tart a Kék jelzés. Tél lévén nincs lomb, a fák törzsei között egész jól lehet látni a völgyekre. A látvány többször megállásra sarkall, a fényképek sajnos nem adják vissza az élő képet.

A Verebec nyeregnél találkozom a Kék + jelzéssel. Aránylag szintben visz, szépen süti a nap, és csalogat a Dédesi Várhoz. Elballagok erre. Párnapos túrám során most térek le először a Kék sáv jelzésről.

Elballagok pár ,,Vár” elnevezésű csúcs alatt. De jó lenne ezeket is bejárni!

A Dédesi várhoz málha nélkül sietek fel, lent hagyom az emelkedő aljában a hátizsákomat. Mennyivel gyorsabb és kevésbé izzasztó így a menet! A tetőre mikor felérek, csodás a panoráma. Süt a nap, a pára feloszlóban.

Gyors nézelődés után már indulok is.

 A Kék sáv jelzésre vissza akarok térni. Rövid, de lassan járható rész van előttem. A térképen nehezen járható írás figyelmeztet a nehézségre.

Meredek, keskeny ösvényre térek. Eleinte még havas, aztán eltűnik a hó. Pár napja jártak erre, jól kivehetők a csúszásnyomok. Ezek a csúszások nem segítenek nekem, az avar, ami még tapadást biztosítana le van kotorva. A jelölt útról le kell térnem, hogy egyáltalán le tudjak jutni a völgy alján csordogáló erecskéhez. (Baróc-Patak)

Tovább tart mint gondoltam, de élményben hatalmas. Bizony a túrabotok most is jól jöttek volna.

Mire Mályinka fölé érek, igazi tavaszi idő fogad. A reggeli köd eloszlott, gyönyörű kék az ég. Csak

a távoli hegyeket pásztázva látható még a pára. Mályinkától Dédestapolcsányig országúton vezet a Kék jelzés. Itt tényleg gyorsan lehet haladni. Sikerül behozni a lemaradásomat.

Dédestapolcsányon is szilárd burkolaton lehet trappolni, a 120-as menettempónál ez tényleg trappolás. Érzem, hogy haladok.

Túl hosszúnak bizonyul a település, akit elkap a pisilhetnék a falu elején, annak bizony tartogatnia kell, mire eléri a túlsó végét. Én is így jártam.

Szinte tavaszi idő van.
Olyan kék az ég, akár tengerparton is lehetnék.Napsütötte, szélcsendes helyeken egy pólóban is lehetne ücsörögni, napozni. 

 Nem vagyok edzésben, az elmúlt napokban megtett napi 30 kilométereket érzem a lábamban. Keresem a lehetőséget megállásra, fényképezés ürügyével.

A települést teljesen átszelve, még mindig szilárd burkolaton, (a szilárd burkolat Upponyig kitart) elérem a Lázbérci-Víztározót.

 A tározó irányából hideg levegő áramlik, egy pillanat alatt áthűt. Kabátot gyorsan begombolni, sapkát venni, kesztyűt húzni. A tározó árnyas völgyében pár fokkal hidegebb van.

Itt is tetszik a táj, talán most van az első olyan érzésem, jó lenne valakivel beszélgetni. Azt is tudom, ha nem egyedül lennék, szinte biztosan lassabban haladnék.

A tározó mellett sok pihenőhely, tűzrakóhely, esőbeálló. Szükség esetén éjszakázni is lehetne itt.

A most következő éjszakára nincs foglalva szállásom. Upponyban reményeim szerint több hely közül is tudok majd válogatni. Majd meglátom. A szarvaskői, bélapátfalvi nehézkes szállás keresés után már nem bízom benne.

Míg ballagok a tározó partján, folyamatosan egy tavaszi, nyári és őszi túra jár az eszemben. Talán csak nyugdíjas koromban lesz annyi időm, hogy tényleg kedvemre barangolhassak. Ehhez kell egészség is majd. A leendő egészséget már most meg kell alapozni. Ezt nap, mint nap, percről percre szem előtt kell tartani!

 Elérem Uppony elejét. Jobbról egy erdész vendégház. Szép épület, de sajnos nem fogadnak most vendéget, mint kiderül. Majd márciustól. Sajnos a többi szállással sincs szerencsém. Mit lehet tenni?

Valahol kint alszom, vagy keresek más lehetőséget.

Ahogy esik, úgy puffanná váltam a mai napra. Csak lesz valahogy. Két szállást találok még, az egyiknél nincsenek otthon, a másiknál előre be kellett volna jelentkezni.

Egy közeli buszmegállóban megnézem a menetrendet, hova tudnék eljutni. Legközelebb Ózdra megy busz.

Elgondolkodom azon is, hogy még Putnokig elgyalogolok. Ez még 10 kilométert, 230 méter szintemelkedést és közel 3 órás gyalogolást jelent. Lassan 15 óra van. 16 óra 30-kor lemegy a nap. 17 órakor sötét van.

Az erőltetett tempó megviselte a lábujjaimat, picit meggyűrődött a bőr.

Győzött a kényelem, busszal Ózdra megyek. Nagyon jól jön a mobiltelefon is. Az otthoniakat felhívom, megkérdezem, milyen közlekedési lehetőség van Ózdról haza. Micsoda egyszerű megoldás! Lenne okostelefonom, saját magam is megnézhetném!

Pár perc múlva jön a válasz, hamarosan indul egy busz Ózdról Budapestre, azzal el tudok jönni, majd vonattal tovább Tatabányára. 

20 évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt, hogy valaki délután 15 órakor kigondolja, hogy tömegközlekedéssel szeretne Ózdról Tatabányára eljutni, és még aznap este 10-re oda is érjen. Kényelem, kényelem, kényelem.

A technika eme vívmányainak köszönhetően türelmetlenebbek is lettünk és felkészületlenebbek!

Most már mindig, mindent, azonnal akarunk!

Azonnal akarunk információhoz jutni, azonnal akarjuk megvenni, azonnal akarunk tudni róla.

A gyereked 10 perccel később hív fel, már ideges vagy. A boltban nem tudod megvenni azonnal, már ideges vagy. Stb. stb.

Csak egy apró példa, ami az én gyerekkoromban megszokott volt.

A lányod, vagy fiad elmegy 10 napra táborozni. Nincs telefon! Csak egy képeslapot, vagy egy rövid levelet ír a 10 nap alatt! Most hogy viselnéd?

Ez a ,,percről-percre információt akarsz”, mennyire változtatta meg az életedet? 

Nagyon! Eltompítja a megérzésünket is. Pedig a megérzésekre szükségünk van!

Míg a busz döcög Ózd felé, az agyamban roppant sebességgel robognak át az elmúlt pár napnak az eseményei. Itt van a kérdés is, miért akarta a sors, hogy Upponytól ezen az úton menjek haza.

Mire beér a busz a végállomásra, úgy érzem tudom is a választ. Országunk ezen részére (is) vissza kell, hogy jöjjek. Látnom kell azokat a falvakat, ahol most átment a busz. Látnom, barátaimmal együtt látnunk kell azt, milyen körülmények között élnek itt emberek. Nyugodtan ki lehet jelenteni, Upponytól Ózdig a busz nem olyan területen ment végig, amit Magyarország vezetői szívesen tennének a kirakatba. Nem a tájra gondolok!

Igen. Ennek a túrának így kellett véget érnie. Meg volt a katarzis és megvolt az utolsó felvonás is.

Az utolsó felvonás mutatta meg milyen szerencsés vagyok, mennyivel jobb körülmények között élek, mint sok más ember az országban. Már többször átéreztem ezt, és még sokszor át fogom. Ez kell! Tudjam miért akarok élni, mit akarok elérni és mi az, amit nagyon nem akarok!

Táv: 22,8 km

Szint: 377 méter

Útvonal térképen!