Elnézésedet kérem, új felületre költöznek a túráim.
2018.04.14.
Tavaszi montizás a Bükkben!
Ez a hét is úgy indult, mint a többi.
Majdnem úgy.
Barátomtól kölcsönkértem az egyik montiját, amit az előző hétvégén már elhoztam és ott figyeli a garázsban mi fog vele történni.
Vasárnap estétől péntek hajnalig rá sem nyitottam az ajtót, had idegeskedjen. Annál fickósabb lesz majd!
Péntek hajnalban aztán egy korai ébresztővel rárontok, pakolom az autóra, együtt megyünk a munkahelyemre, majd onnan délután tovább a Bükkbe.
Szállás Bélapátfalván.
Este korán lefekszem, és reggel korán ébredek. Ez az!
Nem sokkal hét óra után már alattam a paripa, az éjszaka lehűlt levegő áteszi magát a ruhámon és fázósan tekerek Szilvásvárad felé.
Szalajka.völgy
Néptelen, egy-két kocogóval találkozom csak. Feltekerek a Szalajka-Forrásig. Ramatyul néz ki.
A nagy vihar nyomai még mindig látszódnak.
Jó lenne már rendbe rakni!
A Fátyol-Vízesés is bővelkedik most vízben, a téli csapadék bőséges volt, az időszakos források is szépen megindultak. Tavaly nyáron is jártam itt, akkor épp, hogy csordogált egy kis víz.
Sok-sok időtőt tudnék nézelődéssel, fényképezéssel eltölteni.
Az külön piros pont, hogy nincs itt senki. Csend van, hallani a madarakat, messziről még egy kakukk is hallatja a hangját.
A Szikla-Forrásból is zúdul ki a víz!
Mai túrámnak azt a nevet is adhatnám, a Források jegyében!
A hűs völgytől búcsúzom, irány a Bükk-Fennsík.
A műút folyamatosan emelkedik. A sűrű hideg levegő mögöttem marad, hirtelen lesz meleg. Egy órával ezelőtt fáztam, most melegem van, pólóra, gatyára vetkőzve is nyugodtan lehet bringázni. Szinte nyári meleg van.
A fennsíkra érve azért a rejtett zugokban még van hó.
A fennsíkra míg felérek, azért más látnivaló is akad.
A fennsíkról Répáshuta felé gurulok le. Ez az erdészeti út Répáshuta és Felsőtárkány között érkezik az országútba. Pár pad, tisztás parkolónak, tűzrakóhely fogad.
Jobbra Felsőtárkánynak tartok, régi vágyam teljesülését látom már szárba szökkenve.
Lassan megláthatom az Imó-Kő időszakos forrást.
Embert nem láttam eddig az ösvényen, a forrás közelében pedig több tucatnyi. Egymást még nem lökdösik a látnivaló miatt, de közel ilyen a helyzet!
A bicós cipőm már kopott, az SPD fém betét csúszik a köveken, nem mozgok úgy, mint a túrabakancsban. Mások nem vigyáznak, nekem kell vigyázni. Pár képet csinálok, iszom szememmel a látnivalót és indulok, nem tetszik ez a zaj, amit ezek az emberek rendeznek. Tartok tőle, a Vörös-Kői forrásnál rosszabb lesz a helyzet!
Folyás irányba, engedve a gravitációnak elindulok. Pár perc múlva ismét magam vagyok. Üres az ösvény, sehol senki. A gumik morajlanak, egy-egy kő pattan ki a kereke alól, amúgy csend van. Hallom a szél susogását, a madarak énekét. Ezt szeretem. Nekem nem kell a zsivaj az erdőbe! Nekem nem kell a cigi füst sem az erdőbe!
A Tárkányi-Patak melletti ösvényen tekerek, gurulok.
Egy gázlón átcsapatok. Bokáig ér a víz. Úgy, hogy a ülök a nyeregben és lábam a pedálon. Kiérve az aszfaltra azon nevetek, úgy csöpög a víz a cipőmből, mintha egy autónak a hűtővize folyik el.
Felsőtárkány szélét elérve ismét nagy a nyüzsgés.
A Tárkányi-Tó mellett a tavaszra, napfényre váró kicsik és nagyok nyüzsögnek. Főleg családok jöttek ki ide. Napoznak, esznek, isznak, fát vágnak a bográcsozáshoz. Pár bringást is látok.
Az út mellett száz méteren keresztül álló autók.
Kicsavarom a zoknimat, a cipőmet, eszem egy jót, iszom egy jót.
Jó kis szendvicset készítettem! Egy hetven dekás kenyér megfelezve. A fele félbevágva és benne egy szál füstölt kolbász. A melegben izzad a kolbász. Piros, zsíros levét mohón szívta magába a kenyér útközben, átvette a füstös szagot, ízt. Most, hogy írom, ismét csorog a nyálam, pedig nem harapott meg semmilyen veszett állat. A vizem még hűs, nagyokat nyelek belőle is.
A kisvasút mellett indulok a Stimecz-ház felé.
Pár autósnak nagyon sürgős, lassítás nélkül mennek le a porba. Az eredményt el lehet képzelni.
Nem értem! Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/óra, akkor az nem azt jelenti, hogy csak annyival lehet menni! Kerékpárosok és pár gyalogos is jár erre!
A lovarda előtt letérek a makadámra, itt nyugalom van. A vadaspark környékén sok autó áll.
Elérem a Stimecz-házat.
Érzésem beteljesülni látszik. Sokan jönnek a forrás irányából és sokan is mennek.
A forrás még három kilométerre van. Figyelnem kell, mert sokan kisgyerekkel vannak. Lassan tekerek fölfelé, van időm figyelni az embereket.
Egy évestől nyolcvan évesig vegyes a felhozatal.
Ránézésre!
Vannak itt gyakorlott túrázók és olyanok is, akik csak néha mennek az erdőbe. Időnként gyalázatos a morál. Három húszon éves lány egymás mellett sétál. Szemből egy idős pár jön. Az idős párnak kell kerülnie, mert egyikük még a vállát sem mozdítja meg, hogy a másik elférjen. Kisgyerekek szaladgálna össze-vissza. Senkivel-semmivel nem törődnek. Csapkodnak a botokkal, kővel dobálóznak. Én megértem, gyerekek, de ez itt nem játszótér. Hol vannak a szülők? Mit tanítanak a gyereknek? Neked mindent lehet, mert gyerek vagy? Alapvető normákat ki tanítja meg? Vagy úgy! A szülő sem tudja! Ez kemény téma!
Azért elérem a forrást és nem érzem magamat jól itt.
Egymást lökdösik az emberek.
Sokuknak még annyi esze sincs, hogy a nézelődés és fényképezés után arrébb menjen, másnak is helyet adva. Sajnos nem is tudok jó képeket készíteni, pedig a látvány csodálatos. Pár hónapja jártam itt, akkor senki sem volt.
Akkor békés, nyugodt volt a táj. Most vibráló, feszültséggel teli.
Úgy látom, kevesen érzik a természet fontosságát. Látni, elvenni akarnak, átgázolva mindenen.
Gyorsan el is megyek. Frusztrál ez a tülekedés!
Bélapátfalváig még van hátra pár kilométer és már kezdem érezni a fáradtságot.
Bélapátfalva előtt 10 kilométerrel elszakad a láncom. Pont jókor, mert nagyon égnek a combjaim. Evés, ivás, javítás és csiga tempóban érkezem meg a szállásomhoz.
Táv: 91 kilométer
Szint: 1510 méter
Élmény: Jó lesz rá mindig visszaemlékezni
Nyomvonal
2018.04.02.
2017. októberben ültem bringán utoljára, azóta a gyalogtúrázásnak áldoztam szabadidőm egy részét.
2018. április első hétvégéjén poroltam le a Bacchettámat és elkezdtem a felkészülést erre az évre.
Aztán a következő hétvégén ismét egy gurulás, már picit nagyobb távval.
Az első egy 49 kilométeres karika volt, a második már 90 kilométeres.
Nem tagadom, elfáradtam, de jól esett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése