Csak így nagy betűvel, a Kéken!
11-12 éves voltam és tátott szájjal néztem a nagy sikerű sorozatot, Másfélmillió lépés Magyarországon. Persze, hogy az eredetit! Elbűvölt, elvarázsolt és még mindig a hatása alatt vagyok. Remélem ez a hatás nem fog megváltozni!
A Kék túra bejárását már pecsételős könyvecskével 2011. november 11. én kezdtem el.
Még nem fejeztem be, pedig már 2018. november 16.-át írunk.
Mivel elkezdtem ezt a blogot, jó gondolatnak tűnik ezekből a túrákból is beszámolókat írni. Ahhoz viszont szigorúan tartom magamat, fényképek és GPS-el rögzített nyomvonal legyen.
Ezt az utamat három naposra terveztem. Az utazás elég sok időt felemészt.
2018. november közepe van.
Pontosabban november 10. szombat.
Aggtelek-Boldogkőváralja
A reggeli busszal indulok Aggtelekre, hogy folytassam a Kék túrám újabb szakaszát.
A tervek nagyok.
A hátizsákom is.
Most nem a kicsit kanyarintottam a hátamra!
Ponyva, derékalj, meleg hálózsák, több napi kaja lapul a zsákban.
Szállást nem foglaltam előre, tapasztalataim az elmúlt években negatívak voltak. Lesz, ahogy lesz alapon megyek. Ha nincs szállás, alszom a szabad ég alatt.
Már nagyon várom az erdő csendjét, a természet közeli érintését.
Szép őszi időben kezdem meg az Aggtelek-Jósvafő szakaszt. A tervezettnél lassabban haladok. Nagy hátizsákkal régen mentem, szokni kellett volna.
Az őszi színes erdőt már nem találni.
Komorak a fák.
A szép napsütés bőven kárpótol.
Jósvafőn megejtem a mai második bélyegzést.A Hucul ménes karámjánál egy hülye tábla megzavar. Máig sem értem, hogy tehették így oda.
Az alábbi képen nem az a tábla van!
A turistaház zárva, nincsenek vendégek. A hatalmas esőbeálló is üres, egyedül vagyok. Fent a vadászháznál van csak mozgás, autók jönnek és mennek, beszélgetés foszlányokat is hallok.
Beköltözök az esőbeállóba, megvacsorázom, megágyazok magamnak és megyek aludni.
2018. november 11. vasárnap
Korán feküdtem le, ezért korán is kelek.
Reggeli, pakolás és indulás.
Ismerem magamat annyira, hogy előre tudjam, ez egy másfél órás művelet nálam.
Ennek megfelelően az indulásom már nem mondható korainak.
Tovább a Kéken!
Kellemes éjszaka volt, csak éjszaka is sokat röfögött egy disznó.
Puska Pál forrás balról a fényképen.
Jobbról két pocsolya, az egyikben esővíz, a másikban fekete fáradt olaj!
Másodszor járok itt, másodszor varázsol el a terület kisugárzása. Hosszú percekig tudok itt üldögélni és csak élvezem a varázslatot.
Szabó-Pallagi vadászház és mellette a pihenő.A vadászházon látszik némi munka nyoma, de félek, az enyészeté lesz.
A Meteor barlang bejárata és megérkezés Bódvaszilasra.
Egy tetszik, a terasz, ami alatt meghúzom magamat éjszakára.2018. november 12. hétfő
Ködös reggelre ébredek. A ponyvámról és az alóla kilógó cuccaimról csurog a víz. A hálózsákom is nedves lett. A nagyobb ponyvát tettem el először, aztán indulás előtt a kisebbre cseréltem. Már mindegy!
Bódvarákón már kezd átütni a napfény a ködön.
Aztán beérkezem Tornabarakonyba és nincs kedvem tovább menni.
A hat fős településen most pezseg az élet. Közmunkások teszik rendbe az árkokat, falevelet sepernek, megy a szántás.
Ők segítenek szállást szerezni:
Nincs kocsma, posta, bolt.
Napnyugta után csak a természet csendje és a néhány szégyenlősen füstölgő kémény.
Beszéljenek a fényképek:
A szobám:
2018. november 13. kedd
A cuccaimat sikerült teljesen kiszárítani. Amennyiben úgy hozza a sors, a következő éjszakát megint kint tudom tölteni, teljes nyugalommal.
Lassan búcsúzom a kis falutól.
Rakacaszendre érkezem. Feledhető a találkozás.
Természetesen vannak szebb házak is.
Már többször bejöttek a megérzéseim. Tornabarakonyban is. Erőmből, időmből még bőven futotta volna, hogy tovább menjek. Egy belső hang súgta azt, itt tetszik. Nem bántam meg. Rakacaszenden nem mentem volna ki este sétálni. Talán szállást sem találtam volna.
Irota:
Irotán már szívesen megszállnék, nem úgy, mint Rakacaszenden.Most viszont ballagok tovább az ebédem elfogyasztása után.
Felsővadász
Alig találkozom túrázóval. Tudom, hétköznap van. Tegnap is találkoztam egy Kéktúrással és ma is. Ugyan azzal. Pár mondatot váltunk egymással, aztán lemaradok. Kiérve az erdőből hideg szél csap meg, fel kell vennem a pulóveremet.
A népkonyhán érdeklődöm, tudnak-e valamilyen olcsó szállásról. Tudnak, már veszik is a telefont és intézkednek. Pár perc múlva 2.500.- Forintért kapok egy szép szállást. Ennyit megér!
2018. november 14. szerda
Korai kelés most is ok, korai indulás most sem jön össze. Számít?
A teljesen friss jelzésen indulok Nyéstának. (Tegnap este fejezték be az új jelzések festését.)
Elmúlásra ítélt településnek tűnik számomra. SOK-SOK ilyen település van. Ki lett húzva a lábuk alól a talaj.
A következő pár településen ugorjunk át. Se az útvonal, se a táj, se a települések nem adnak inspirációt. Talán megemlíteném, hogy erre a jelölések picit hiányosak és az ösvény több helyen benőtt.
Fancsal egy szép hely!
A pincesor és onnan a kilátás az elmúlt 10 kilométer után felüdülés!
Most ugrok egyet Gibártig.
Encsen át az út és Encstől Gibártig az aszfalt nem felemelő. Inspiráció számomra semmi. Majdnem semmi. (haladjunk, fogyjanak a kilométerek)
Gibárton a vízerőműnél pecsételek.
A Híd presszóban érdeklődöm szállás után.
Bingó!
Van hely, fogadnak.
Ez is 2.500.- Forint.
Kissé lepukkant.
Még sétálok a környéken, a templom mögött találok egy klassz helyet. Itt bivakolhattam volna. Már mindegy.
2018. november 15. csütörtök
Cél: Boldogkőváralja
Képekben:
Táv: 117 km
Nyomvonal
Átlag tempó: 15 perc/kilométer
2017.10.06-07.
Ősagárdtól-Hollókőig.
Péntekre szabadság, korai indulás és kis szerencsével 11 órakor már leszállok a buszról és nyakamban a lábam. A füzetem szerint 24,6 kilométer a távolság Ősagárd és Becske között. Ezzel szemben a neten talált új útvonal hossza 30-32 kilométer körül van. Ez az utóbbi adat bizony sietésre ösztönöz. Első éjszakám Becskére tervezve. Szállás keresés során nagyon gyorsan a Máder fagyizó tulajdonosai kerülnek képbe. Náluk sajnos telt ház van, de adnak egy másik címet. Idő hiányában ezt nem tudom leszervezni, így a túrámat nagy pakkal tervezem megtenni. Viszem a függőágyat, meleg hálózsákot. Utolsó pillanatban kapok egy telefonhívást Máder úrtól, találtak egy szállást számomra, le van szervezve. Ez örömmel tölt el, de picit sajnálom, hogy nem a vadregényes változat marad. Könnyített cuccal vágok neki az útnak.
11 órakor szállok le a buszról, minden a terv szerint alakul. Ősagárdon gyorsan megtalálom a bélyegzőt és sietek is tovább. Az idő szép, az őszi napsütés és az emelkedők megizzasztanak.
A 20 éves füzetemről tudom, hogy egy régebbi Kék jelzés útvonalán vezetne. Már nem az eredeti útvonalon amit a Másfélmillió lépés Magyarországon sorozat feldolgozott, attól már eltér!
A GPS-en lévő útvonal is más mint a jelenleg irányt adó jelölések. Talán két éve frissítettem. A tíz éves papírtérképen is több helyen más útvonalat mutat egy-egy szakaszon. Van miből válogatnom. Lenne miből válogatnom, ha úgy ismerném a Cserhátot, mint a tenyeremet. De nem ismerem, ezért hallgatva az újonnan kihelyezett táblák iránymutatására, azokat követem. A festett jelzések is újaknak tűnnek.
Ezek az új jelzések aztán rendesen kibabrálnak velem. Napnyugtáig egyre fogy az időm, nő a megtett táv.
Nézelődésre sajnos kevés az időm, de Felsőpetényben megnézem az Almásy-Kastélyt és környékét.
Nagy a csend a kastély körül, nem szívderítő az állapot. A kastély közelében elhanyagolt házak, a parkban pingpongasztalok térdig érő gazban.
El tudnám képzelni, hogy azok a nagyon gazdag magyarok akik már nem tudják mennyi pénzük van, felkarolnak egy-egy ilyen épületet és rendbe teszik. Mikor nem tartózkodnak ott, akkor lehetőséget biztosítanak a látogatóknak arra, hogy legalább kívülről megnézzék ezeket az értékes épületeket és megcsodálják a parkot. Merem feltételezni, az önkormányzatok is segítenék a munkát, a parkok karbantartását.
Míg Felsőpetényből Alsópetény felé rúgom a port, mosolyt csalnak ki belőlem ezek a fekete pofák. Nem zavartatják magukat, békésen fekszenek, esznek.
Az új kiírás szerint pecsételni lehet Alsópetényben. A pecsétet nem találom, készítek pár fényképet.
Még Alsópetény elején egy szép kastély és parkja állít meg pár percre. Prónay kastély. Idővel szűken állok, sajnos nincs időm közelebbről megnézni. A központ már csak kétszáz, háromszáz méterre lehet. Hamarosan látom is.
Míg fényképezek, pihenek is egyben. Egyre több helyen látni ezeket a régi emlékeket. Nagyon okos gondolat megmutatni a fiataloknak a régi szerszámokat, bepillantást adni a régi emberek életébe. A kétkezi munka elvesztette jelentőségét, becsületét. Talán ismét lesz értéke!
Emelkedőnek kaptatok és az emelkedők rontják az átlagot. Valahol majd be kell hozni az elmaradást. A járt utam most sem egyezik a GPS által mutatottal. Mielőtt beérnék az erdőbe még visszanézek és gyönyörködöm a színes tájban.
Az erdőbe érve nincs olyan meleg, 120-as menettempónál sem izzadok annyira.
Még otthon olvastam, hogy itt lesz majd a Kékesi vadászház. Ha nagy batyuval jövök, ide terveztem az éjszakámat eltölteni.
Hirtelen bukkan elő a fák közül és nagyon tetszik. Szerencsére rongálásnak nincs nyoma, remélhetőleg errefelé rendes emberek laknak és rendes emberek járnak túrázni!
Tényleg remek hely egy éjszakai megszállásra! A teraszon még matrac is. Valaki már sáros lábbal megtaposta. Ezt nem érem fel ésszel, mire jó. A padot, asztalt kihasználva falatozom és usgyi tovább. Vészesen fogy az időm!
Romhány lassan közeledik. Ahhoz képest lassan, amennyi energiát fektetek a gyors haladásba. Lejtőkön bele-bele kocogok.
Ennél a táblánál tudatosul bennem,
Romhány már közel van. A kilátóhoz nem megyek fel, egyszerűen nem fér az időmbe. Az biztos, ha nagy pakkal jövök, nem hagyom ki. A táblától pár lépésre a frissen épített esőbeálló. Annak gondolom! Akár itt is lehetne aludni. Pár dolgot nem érte: Miért nincs semmi a fedél alatt? Miért vannak az oldallécek vízszintesen? Ha eső és szél ellen kell védelmet adni, így nem sokat ér!
Romhány-Becske táv az én régi kiírásom szerint 10,4 kilométer. A jelenlegi kijelölés alapján a valós táv 13 kilométer. Nem mindegy, mikor korán sötétedik! És már gyorsan sötétedik. Becskétől még mindig 3-4 kilométerre vagyok, mikor szürkülni kezd. Az út saras, fűvel benőve, vízfolyások által kimosott lukakkal teli. Becskére már sötétben érek, fáradtan és meghúzódott combizommal. 8 óra alatt nyomtam le 35 kilométert, a végét szürkületben, sötétben.
Egy teljes napra szánt távnak jó ez és még lehet is rendesen nézelődni, nyugodtan enni, inni. Ez most így kapkodósra sikeredett.
A Máder fagyizóba beköszönök, már vártak. Kedves a fogadtatás, elmondják merre lesz a szállásom. A szállás elfoglalása után még visszajövök egy pizzára és beszélgetni.
Mára ennyi, jó éjszakát!
Második nap
Jót és jól aludtam. Érzem a tegnapi menetet a lábaimban, a húzódás nem szűnt meg. A mai nap Becskétől Cserhátsurányig szeretnék elsétálni. Cserhátsuránytól busszal tervezem visszajönni Becskére. 
Az első egy-két kilométer után kezd csak bemelegedni a lábam. A húzódás lassan enged ki. A friss levegő, a harmatos fű és a csend nagyon kedvemre való. Próbálok nagyon csendesen, szinte lopakodva lépkedni, talán részem lesz valamilyen meglepetésben szarvas, őz, vagy bármilyen más vad közeli megpillantásában. A térképem és a GPS-em jelöléseivel nem foglalkozom, csak a felfestett jeleket követem. A Szandavár megnézése eltökélt szándékom. Mikor már egy ideje lejtőnek megyek, kezdem furcsálni a dolgot. A helyzet felmérése után derül ki, vagy tíz perce elhagytam azt a kereszteződést, ami a várhoz vezet. A régebbi Kék jelzés a várhoz felvitte a túrázót, az új jelzés a Mária forrást tartja fontosabbnak. Jó húsz perces menet után érek a várhoz. Még a vár előtt látok egy tűzrakóhelyet. Első benyomásom alapján jó éjszakázó hely. Míg iszom a kulacsomból megváltozik a véleményem. Körbe veszi az erdő, ennek ellenére szeles a hely. 
Hamarosan meglátom a vár maradékát. 
Kár, hogy ebből is csak ennyi maradt ránk. Kis ösvény vezet, azt követem. A vár déli, délnyugati oldalán ragyogó napsütés, szélcsend, a másik oldal érezhetően sokkal hűvösebb és szeles az idő. A vártól meredek ereszkedő, majd ismét egy tűzrakóhely. Ez tényleg jó éjszakázó hely lenne.
Akár gyalog, akár kerékpárral járok valamerre, szoktam figyelni a lehetőségeket vadkempingezéshez. Ennek ellenére ritkán élek a vele.Leérek a meredek szakaszról és visszanézek a tetőre. Ezt látni:
Tényleg csak sétálva megyek. Pihentetem a lábamat, élvezem ezt a szép időt és a tájat, a csendet. Hirtelen hasít a csöndbe egy láncfűrész hangja. Irány a Mária forrás.Hosszú lejtő után érek a Mária forráshoz. Sok információt nem találok róla. Pár fényképet készítek, majd a legelőn vezető úton ereszkedek Szandaváraljára.
A kis település egy völgyben fekszik, a buszmegállónál pecsételőhely. Talán padot is találok valahol, kezdek éhes lenni. A lábamat is jó lenne megmasszírozni.
A pecsételőhelyig ezt látom:
Azért így is van mit nézni! Elhagyott házak, benőtt istállók.Messzebbre ellátni, mint az erdőben. Ez is egy nézőpont. Addig ballagok az aszfalton, míg megunom. Balra egy földútra fordulok, nagyjából irányt tartva megyek Becskének. Szántóföld mellett gyalogolok, majd meglátok a távolban egy magaslest. Több is van, de ez egy új építmény, nincs a fája megbarnulva. Láthatóan út is vezet hozzá, a keréknyomban lépkedek.
Hamarosan elérem, felmászok és nézelődöm.
Számomra az erdőnek, mezőnek, szántónak, alföldnek és hegyvidéknek is megvan a varázsa.
Nézem a mai megtett távolságot, nem sok. Nem is sietek sehova!
Becske úgy öt kilométerre lehet, 90 perc alatt odaérek. Még megnézem az itteni sztúpát. A zalaszántói, a tari sztúpákat már láttam. Ezt még nem.
Napnyugtáig még mindig van időm. A holnapi hazaúton gondolkodom. Hollókőről terveztem hazajutni a 16 órakor induló busszal, de ezt a tervet el kel vetnem, nem tudok Hollókőig elmenni.
Több lehetőség után a vonatozást választom. Nem a leggyorsabbat és nem is a legrövidebbet. A reggeli vonattal elmegyek Balassagyarmatra, ott sétálok egy picit és nézelődöm, majd innen tovább Vác, Budapest és Tatabánya. Majd meglátom mi sül ki belőle. A biztonság miatt még megkeresem a Becse-Alsó vasútállomást. Legalább reggel tudom hol van és mennyi idő alatt érek oda.
A főútról jobbra kell egy kis köves útra térni, ha a vasútállomásra megyünk. Két oldalról a bokrok, fák ágai belógnak, alig lehet belátni. Ezt a helyi szemétszállító kisiparosok ki is használják. Minden tele szeméttel. Otthon zsákokba gondosan össze gyűjtik, ide egy laza mozdulattal kidobják. Ez sajnos az egész országra jellemző!
A mai nap lassan véget ér. Még vissza sétálok a faluba, vacsorázom a Máder fagyizóban és elteszem magam holnapra.
Ezzel a lassú sétával, sok nézelődéssel is összejött 25 kilométer.
Mai utam!
A jó beszélgetést majd elfelejtettem! A Máder fagyizóba ezért is érdemes ellátogatni. Öröm olyan emberekkel találkozni, akik a régi értékrendet ismerik, tartják. Figyelnek magukra, a közre, a kultúrára. Segítenek és az ígéret számukra nem ígérgetés!
Becske-Cserhátsurány
2017. 11. 04
Előző utamat nem tudtam Hollókőig megtenni. Pár éve még csak azért is erőltettem, hogy meglegyen a terv, már kevésbé foglalkoztat. Most már elkönyvelem annak, a sors akarja azt, hogy még visszatérjek és ismét nekivágjak. Ez az ismét most érkezett el!
Kora reggeli vonattal indulok útnak, reggel nyolc óra 40 perckor már a Becske-Alsó vasútállomáson harapok a reggeli ködbe. Tatabányán tiszta volt az ég, Bicskénél már ködös. Gödöllőnél mikor kinéztem a vonatablakon, meglepődve láttam meg a jeges autókat.
Itt Becskén nincs olyan hideg, nem fagy, a vastag párán keresztül is érezni a napocska erőlködését. Úgy érzem ki fog tisztulni.
Párás vonatablakon át nézem a ködbevesző tájat.Erőlködik a nap, tisztulni fog az idő!
Gyorsan haladok, de nem rohanok. Egy hónapja jártam erre, ismerős a táj, az út, a házak. Nem kell keresgélnem a jelzéseket, a kanyarokat. Mire Becske végéhez érek, már tiszta az idő. Már alig van köd.
(Nem találtam rá a kőtárra.)
A várhoz most nem megyek fel, csak alulról szemlélem meg ismét. Lassan, komótosan megyek.
Inkább sétálva, élvezve a látnivalókat és a meleget. Igen, meleg van.
Pár napja még nagy lehetett a sár, de most nagyon jól járható az út.
A pecsételőhely nem változott semmit, a kitett tábla alapján állok az új irányba. Ez sem azt mutatja, ami a régi térképemen és a GPS-en van. Idővel jól állok, továbbra is kényelmes tempóban fogyasztom a métereket, kilométereket. Ez a tempó bejön!
Terénybe kis utcán érkezem. Pár fotót megérdemel, az emlékek is jobban előjönnek így.
Öröm látni, hogy vannak akik szívükön viselik a hagyományokat, a régi épületeket és megőrzik ezeket az értékeket az utókornak.
Az udvar ugyan üres, de könnyen elképzelhetjük tyúkokkal, szalmabálával, góréval, ugató kutyával és lustálkodó macskával a kerítésen.
Új erőre kapva, lépéseimet még inkább lassabbra véve indulok tovább.
Cserhátsurány már csak 5,5 kilométerre van (itt foglaltam szállást éjszakára) és ha ügyesen lassítom magamat két óra is kell, hogy odaérjek.Terénybe nem tudom mióta visz a Kék jelzés. A régi füzetem egyáltalán nem ezt az útvonalat mutatja. Viszont már itt is van régi és új jelzés. A régi aszfalton visz, majd arról jobbra kell letérni a Szanda-Patak irányába. A mostani, az Új Kék, nekivezet a domboknak, jobban megizzasztja az embert.
A Mikszáth Kálmán utcán hagyom magam mögött a települést. Igyekszem magam mögött hagyni, de az utca vége előtt kis táblát látok, -Szabadtéri Színpad-
Ezt meg kell néznem!
Ezt a 200 méteres kitérőt megint nem bánom. Csodálatos lehetőséget kínál még egy éjszakai táborozáshoz is. Persze nem egy nagy csapat számára, az feltűnő. Két-három fős csapat számára kiváló!
(Bemenni nem akar senki, kijönni meg nem tud.)
A temető után jó kaptató következik, de megéri a fáradtság.
Hozzáteszem, télen is nagyon tetszik.
Az erdő után egy nagy szántó fogad, távolban egy magasles. Mikor közelebb érek, látom a beetetést. Etető, itató és a magasles. Tiszta célpontot lehet fogni!
Kastély, kúria, templom, halastó. Anno gazdag település lehetett ez is!
Mennyi, de mennyi ilyen düledező házat láttam már.Szandavár, Romhány, Dobogókő, Hollókő, Ágasvár...
Micsoda élmény! Már jártam ezeken a helyeken.
lelkemet gyönyörködtető kikapcsolódás!A cserhátsurányi halastó a templommal.
Jobbra a kastély kerítése.
Mai utam térképen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése