2018. május 7., hétfő

Velencei-tó kerülés

Sejtettem, hogy elfáradok és így is lett, pedig csak a Velence-tavat kerékpároztam körbe.
Hétről hétre igyekszem többet tekerni.
Mostani célom egy 200-as.
Évek óta legalább egyszer letekerünk barátaimmal a Velencei.tóhoz. Most ezt egyedül tettem meg.
Egy hete kipróbáltam a Tarján-Etyek kerékpárutat.
Egyértelmű döntésnek tűnt, hogy ismét gurulok rajta. Az első benyomásom jó volt, milyen lesz a második benyomás?
Reggel hét után pár perccel már nyeregben ülök és Tarján felé hagyom el Tatabányát. Sajnos a tatabányai kerékpárutak elég zavarosan vezetnek. Ha lehet kerülöm őket. Most is. Gyorsan magam mögött hagyom a várost.
Már a Tarján felé vezető műúton járok.
Rossz nézni, hogy a felújított utak többsége egyre keskenyebb. Ahogy araszolok a szerpentinen, van időm nézni az út szélét. Több helyen, főleg az éles kanyaroknál szembeötlő, hogy már 40 centivel keskenyebb az út, mint eredetileg volt.

Tarján közepén Gyermely felé kell kanyarodni, majd erről nyílik az Etyek felé vezető kerékpárút. Most is tetszik!







Haladjunk nagyobb lépésekkel.
Az etyeki emelkedő tetején fújok egy nagyot.
Alcsútdobozon tízóraizom.
Baracskánál is megállok, az üres kulacsomat töltöm újra.
Innen nagy lendülettel lehetne haladni, csak ismét a kerékpárúton következik. Az országútisok erre fittyet hánynak, tényleg gyorsan húznak el a főúton.
Kápolnásnyéktől Pákozdig szinte csak pihenek. Sok bringás van, némelyiket nehéz előzni.
Kis táblát kéne ezeknek a hátára kötni: Kerülj el ahogy tudsz, szarok mindenkire!
Tényleg nem figyelnek egyesek!
Kisfaludnál ismét egy étkezés.
Székesfehérvárt a 811-es úton hagyom el.
Pátkán még nem kerékpároztam, most megnézem.
Műút nem vezet ki a településből más irányba, de ismét bízom abban, találok olyan földutat amit még rekuval magam alá vonhatok.
Valamit találok is.




Kavicsos, homokos, kátyús, füves utacskám Zámolyra visz.
Zámolyon nem esik, pedig nekem most jól esne(!) egy kis Zámolyi Söröcske!
Tervezett 200 ide, vagy oda, erre is időt kell szánni.
Falatozás az otthoni szendvicsből, kortyolni mellé a hűs nedűt....
Jól esik!
Gánt, utána az emelkedő, majd Majk felé a jó kis lejtő az árnyas úton. Szaggathatnék inam szakadtából, de nem akarom magamat kicsinálni. A lejtőn megelégszem egy biztos 30-as tempóval.
Hoppá, Környén ismét eszembe jut, indulásnál nem nulláztam le a GPS-t.
Kerülök egyet Tata felé, így biztosabbnak érzem ezt a kétszázat.
A Tata-Tatabánya közti kerékpárúton ismét találkozom ,,érdekes,, bringásokkal!
Egymás mellett sétálnak, tolják a kerékpárjukat. Ezzel nincs is baj, sok gond jöhet egy-egy bringázás során. Csengetek, megfordulnak és az egyikük keresztbe betolja elém a biciklijét! Nóóórmális?
Nem akarom, hogy ez legyen a zárszó!
Megérkezve mai utam végére GPS kikapcs!
Adat letölt, feltölt!
Íme a nyomvonal és az eredmény!
Nem lett meg a 200 sajnos.
Majd legközelebb!
Ilyen az én Velencei-tó kerülésem.

Brooks Flyer Carved nyereg teszt

  Elnézésedet kérem, technikai gondok miatt a blog megszűnik. A bejegyzés itt elérhető